Székelyudvarhelyi belvárosi vezetett séta

1 óra és 20 perc

Könnyű


Ez nem egy szokványos városnézés, hanem megérkezés Udvarhely lelkéhez. Egy óra alatt, lassú tempóban fedezzük fel a történeteket és a város valódi arcát. Tarts velünk a múlt és a jelen találkozásánál!

Székelyudvarhely: Séta a történetek mentén


Ez a program nem egy hagyományos városnézés, sokkal inkább megérkezés Udvarhely lelkéhez. Nem rohanunk, és nem akarunk mindent megmutatni: egyetlen óra alatt arra figyelünk, ami valóban számít – a helyi történetekre, a terek hangulatára és a város lüktetésére.

A séta a belvárosból indul, ahol a századfordulós épületek, a hívogató kávézók és a kisboltok azonnal otthonos érzéssel töltik el az utazót. Utunkat a Szoborpark és az Emlékezet Parkja felé folytatjuk; itt a székely identitásról, a közösségi emlékezetről és a város történelmi szerepéről mesélünk, sallangok nélkül.

A program egyik legfontosabb állomása a Backamadarasi Kiss Gergely Református Kollégium. Erdély egyik legrégebbi tanintézményének falai között megelevenedik a székely művelődés története és mindazon emberi sorsok, amelyek formálták a várost.

A sétát a Székely Támadt várnál és a felújított bástyánál zárjuk. Itt feltárul Udvarhely középkori védelmi rendszere, és megnézzük, hogyan él tovább a múlt a város mai, vibráló kulturális életében.

Ezt a programot azoknak ajánljuk, akik a tömegturizmus helyett a valódi arcát keresik a városnak, és értékelik a személyes útmutatást, a tudatos jelenlétet és a hiteles történeteket.


Mit nyújt ez a séta?

  • Lassú tempó, mélyebb rétegek: Élménypontokra épülő városi séta, felesleges sietség nélkül.

  • Személyes hangvétel: Helyi nézőpont és emberközeli történetek.

  • Kényelmes felfedezés: Körülbelül 60 perces, könnyű séta, sík terepen.

  • Kinek ajánljuk? Ideális választás családoknak és kisebb baráti társaságoknak.


What's included?
  • Belépési illeték

Angol/magyar/román nyelvű idegenvezetőt is tartalmaz.


Exclusions
  • Borravaló vagy ajándék

Önnek egyedül kell megérkeznie az Emlékezés Szobor parkhoz, Udvarhely központjába.


Please note

    A túra 1-4 résztvevő esetén fix díjas, 325 RON. 5 fő felett változó, és per fő. 

    What to bring